*Perrie*
Egész este azon gondolkoztam, vajon mi lesz az X-factorban? Végül egy rémálom tántorított el teljesen a gondolattól is. Álmomban a tömeg utál, a zsűri meg rázza a fejét, és rossz pontot ad. Nem jutok tovább, pedig meg sem szólalok... Szóval kicsit ijedten ültem fel az ágyamban, s dobtam le magamról rózsaszín takaróm. Hálóingben a polcom elé álltam, amin egy cuki maci ült. Miminek neveztem el, már vagy öt éves korom óta megvan, ő a kabalám.
- Mi lesz ma? Jól teljesítek a show-ban?- kérdeztem a kitömött medvém.
Nem válaszolt (erre számítottam), így mentem a szekrényemhez. A hátam mögé dobtam a ruháim, amik nem kellettek, és végül kivettem egy fehér feliratos pólót, meg egy rövid farmert. Mentem a fürdőszobába, ahol megcsináltam a hajam, majd tettem föl egy kis sminket. Tényleg kicsit, csak szájfényt meg szempillaspirált. Lefutottam a lépcsőn, és köszöntem anyunak. A szüleim elváltak, így csak neki tudtam jó reggelt kívánni.
- Izgulsz?- mosolygott rám, miközben a tányéromra helyezett egy kis rántottát.
- Szerinted? A rémálmaim gyötörnek, nem is vagyok éhes. Teljesen kiszáradt a szám, pedig még több száz kilométerre vagyunk a színpadtól. Mi lesz ott?!- toltam el magamtól a reggelim, közben meg hátradöntöttem a fejem, és sóhajtozva gondolkodtam.
Anyu szerencsére meggyőzött arról, hogy ennem kéne valamit, vagy elájulok. Azt mondtam, így is-úgy is ez lesz...
A villámra szúrtam egy kis ételt, majd kértem inni. Teljesen kiszáradtam, mert ha izgulok, ez van. Megittam most két pohár innivalót, ami nem volt túl kevés... Miután ettem, fogtam a táskám. Ellenőriztem, hogy mindenem meg van-e. Két palack víz (a biztonság kedvéért), pénz, telefon, rágó (ezt rágom, ha ideges vagyok), szájfény (az út végére úgy is elkenem, így kell utánpótlás), na meg még sok minden. Felvettem a virágokkal díszített dzsekim, a vállamra tettem a táskám, és indulhattam is ki, a kocsinkhoz. Anya is lassan utánam jött, kinyitotta az autó ajtajait, én meg beszálltam. Bekötöttem az övem, és bedugtam a fülembe a fülhallgatóm, ami a telefonomhoz volt kapcsolva. Elindítottam a számot, amit majd énekelek. Sokszor dúdoltam ezt a dalt, mert szimplán tetszett, de most elő is kell adnom. Egész úton ezt hallgattam, gyakorlás képpen.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kiszálltam az autóból, és egy óriási tömeg fogadott. Sokak már cédulát fogtak a kezükben, amin hat szám volt. Nos, ahogy megláttam, (és meghallottam, mert egy csaj tök szépen énekelt) visszaültem a kocsiba, és elkezdtem inni a vizem. Anya nyitott ajtót nekem. Örök hála neki.
- Figyelj, Perrie! Nem azért jöttem ide, hogy visszaülj a kocsiba! Azért, hogy az egész világ tudja, milyen tehetséges a lányom! Most azonnal kiszállsz, kérsz egy cetlit, és bemész a színpadhoz. Ott elbűvölöd a zsűriket, és bejutottál! Nem is olyan nehéz.- mondta, szinte kiabálva. Igazából nem volt dühös, csak azt hitte én úgy látom.
Ja, csinálja meg ő, ha olyan könnyű. Ezt nem mondtam ki, de miközben kiléptem az utcára, ez ment a fejemben. Jó szorosan megöleltem anyut, majd bemerészkedtem a tömegbe. Még jó, hogy nem fulladtam meg ott, helyben. Ekkor véletlenül nekimentem egy lánynak.
- Bocsi! Nincs baj?- aggodalmaskodott a hullámos, barna hajú lány.
- Semmi baj, az én hibám.- intettem, amit egy mosollyal kísértem.
A csaj már el is tűnt, így folytattam az utam. Egy asztalhoz értem, ahol négy ember ült. Sok számos cédula volt náluk, meg lapok. Mikor sorra kerültem a szőke lánynál, ki is kérdezett.
- Szia! Hogy hívnak?- Fogott egy tollat, és egy lapot is.
- P-p-perrie. Perrie Edwards.- dadogtam, a lánynak vissza is kellett kérdeznie, amire már kicsit értehtőbben válaszoltam.
Miután kitöltött rólam minden infót, pötyögött egy kicsit a laptopján, majd adott egy cédulát. Most már nincs visszaút. Ki kell álnom a színpadra, és nem mondhatom, hogy nem. A nő megmutatta hova kell mennem, én meg mentem. Átvágtam a tömegen, és egy olyan helyre értem, ahol cédulával fotózzák le az embert. Magunk elé kellett tartani, az ember meg lefotózott minket.
- Rendben, menjél, kedves...- nézte a lapokat, majd egy kis idő után megszólalt.- Perrie.
Magamra nyomtam a ragadós felét a papírnak, ami tovább a pólómon díszelgett. Végül egy backstage helyre érkeztem, ahol sokan vártak.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szerintem mindenki elintézett mindent, és indulhat a verseny. Ezt onnan gondoltam, hogy lecsöndesült a tömeg, és egy nő futott a színpadra. Köszöntött mindenkit, kicsit bekonferálta az embereket, majd elkezdte szólítgatni az embereket. Mindenkihez tartozott egy családtag, csak hozzám nem. Viszont egy kéz megbökte a vállam. Hátranéztem, és apuval találtam magam szembe.
- Eljöttél?!- ugrottam sikítva a nyakába. Mindenki rám nézett, de ez nem zavart.
- Igen, igen. Ügyes leszel!- bíztatott, én meg lecsavartam a vízemről a kupakot, és elkezdtem inni. Behangoltam magam, és elkezdtem énekelni a dalom.
Körübelül fél óra telhetett el, de a számomat mondták (148724). Ledermedve léptem föl a lépcső segítségével a színpadra. A vizem odaadtam apunak, aki vigyázott rá. Kaptam a lépcső alján egy mikrofont, ami jó volt, mert lehetett mit szorongatni. A közönségben egy darab, nagyon ordító ember volt, anya. Óvatosan intettem, majd a zsűrikre néztem. Nehéz esetnek tűntek, de meg lehet velük küzdeni. Ráléptem az X-re, majd vettem egy mély lélegzetet.
- Szia! Mi a neved?- mosolygott rám a női zsűri.
Kinyögtem egy Perrie-t, majd még számos dolgot kiszedtek belőlem.
- Mit fogsz énekelni?
Mondtam a szám címét, majd elindult. Mikor mobilról hallgatom, az jut eszembe, hogy imádom ezt a dalt, ettől leszek híres, de most, ebben a helyzetben, teljesen ledöbbentem. Már énekelnem kellett volna, de nem kaptam észbe.
- Újra lehetne indítani?- motyogtam, mire a szám eleje elkezdődött.
Pörgős, vidám kis dal ez, de én nem voltam túl pörgős, és vidám... Elkezdtem énekelni, szerintem jó hanggal, de jött a szóló, amitől kicsit féltem. Becsuktam a szemem, és számoltam háromig a refrén előtt, majd elkezdtem a legjobb hangommal énekelni. A reakciókat nem láttam, mert nem is tudtam kinyitni a szemem, különben abbahagyom, és sírva lefutok apához. A szám végét egy lassú résszel befejeztem, majd kinyitottam a szemem, és meghajoltam. Mindenki tapsolt, anya persze állva, én meg figyeltem a zsűrik arcát. Nem tudtam semmit kivenni belőlük. Csak néztem őket, amíg a taps el nem csendesült.
- Wow...- hallottam meg annak a zsűrinek a hangját, aki pár perce a nevem kérdezte. Szimpatikus nő volt.- Csodás a hangod! Imádtam!- Majd egy kisebb regényt mondott el nekem arról, hogy ez a szakmám, és soha ne haggyjam abba az éneklést. A többi zsűri is véleményt adott (egész jókat), majd jött a férfi, akitől a TV előtt ülve is féltem. Simon Cowell kirúgja akit kell, tudja kinek van hangja, mert akinek nincs, azt csúnyán leszólja.
- Nekem ez tetszett...- kezdte. Ő is mondott egy regényt, de ő kicsit visszafogottabban fejezte ki a véleményét. Aztán jött a döntés. Igen, vagy nem?
És csodák csodájára, mi jött ki? IGEN, IGEN, nem, IGEN!!! Sikítva, szinte sírva az örömtől, futottam a szüleimhez, akik szorosan átöleltek. Ugrándoztam, majd elkértem az üvegem, és szinte kiittam az egészet. Úgy éreztem, simán képes lettem volna arra, hogy a színpadon őrjöngjek, de az kicsit ciki lett volna, az a közönség előtt, akik a fináléig (remélem) kísérni fognak. Mosolyogva néztem tovább a színpadot, ahol le-föl mentek a sikeres, és sikertelen emberek. Ekkor megláttam a lányt, aki nekem ütközött még kint. Viccesnek tűnt, mert nevetgélt a zsűrikkel, és az is kiderült, hogy Jade a neve. A vezetékneve elég furcsa, azt nem jegyeztem meg. Mindegy is, bejutottam, ennél meg nincs jobb dolog a világon! A műsor végén fölhívták a színpadra a bejutottakat, így nekem is szaladnom kellett. Jade a sor végén állt, teljesen vidám volt. Mellé álltam, mert szimpatikusnak találtam.
- Szia, Jade! Veled ütköztem ma.- köszöntöttem a lányt, aki a fejem fájdalmát okozta.
- Szia! Gratulálok, tényleg ügyes vagy.- mosolygott, majd bemutatkoztam neki, és pár szó erejéig elég jól kijöttünk.
A bemondó a zsűri elé állt, és megkérdezte a véleményüket a mai versenyről. Mindenkinek tetszett. Végül ránk mutattak, majd elmondták, hogy jövő szombaton minket fognak látni, meg ilyesmik. Elköszöntem új barátnőmtől, majd indultam a szüleim felé, akik a kocsi felé sétáltak. Még örvendeztem, majd beszálltam az autóba, és bekötöttem az övem. Elővettem a telefonom, és írtam egy SMS-t, a nővéremnek, aki sajnos nem tudott eljönni, se nézni engem, így telefonon keresztül közöltem vele a nagy hírt. Sok mosolygó smiley-t küldött és velem együtt örült.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mire hazaértünk, már este lett. Anyu csinált vacsorát, apa meg elindult az ő otthonába. Pedig már azt hittem, hogy itt marad.
Mikor anyu bejött a szobámba és szólt, hogy kaja van, lefutottam az étkezőbe. Már kint volt a tányérom, rajta (a kedvenc ételemmel) palacsintával. Csak akkor kapok ilyesmit, ha valamit megnyerek, büszkék rám, de persze egy normális nap is kaphatok azt. Például minden kedd este ezt eszem. Nyomtam rá tejszínhabot és elkezdtem enni. Anyának csak az X-facorról tudtam beszélni, ami szerintem egy kicsit untatta már. Vacsi után zuhanyoztam, és mentem az ágyamba. Fogtam az Apple laptopom, és fölmentem a műsor oldalára. Úristen! A neten is fönt vagyok! Ott volt a bejutottak közös képe, majd egy névsor, végül videók az előadásokról. Halkan elindítottam azt, amiben én szerepeltem. Tapsoltam magamnak, ami elég furcsa volt. Megcsináltam a videónaplóm, és kikapcsoltam a laptopom, majd elaludtam. Istenem, a mai napom teljesen kikészített!
♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
*Jade*
Reggel vidáman keltem. Kicsit féltem is, mert tavaly már mentem a műsorba, de a válogatónál elküldtek... Azért vártam a showtime-ot, mert szeretek közönség előtt énekelni. Nem izgultam (na jó, egy nagyon picit), ami jó jel. Kipattantam az ágyamból, a szekrényem elé futottam és kinyitottam. Vannak cuki ruháim, de ma egy olyan darab kell, amivel kitűnök a tömegből. Olyan ruhám nincs, amivel nagyot csilloghatok... Kivettem a ruhát, ami először a kezembe került, és fölvettem azt. Egy fekete póló, barna lányos inggel, és fekete nadrággal.
- Jade, oda akarsz egyeltalán érni?!- hallottam anyu kiáltását.
Mindig korán kelek, ha nem kell, és későn kelek, ha korán kell kelni. Ilyen vagyok, ezen nem lehet változtatni.
Mindig anya szól rám, ha késésben vagyok, apa meg csak az ajtóban állva vár rám.
- Pillanat! Nem tudtok várni?- ordítottam vissza, erre pedig a csöndet kaptam válaszul.- Bocsi...- néztem le a lépcső tetejéről, majd visszafutottam a fürdőszobába.
A hajam nem kellett túlságosan csinálgatni, mert szép hullámos barna tincseim vannak. Csak átfésültem egyszer, és egyszerű, de nagyszerű lettem. Anya sokszor tart előadásokat, ez a munkája, így mindig van a retiküljében valami smink. Nekem nem is kell saját cuccokat vennem, csak kiveszem a pakkból a műszempillát (amit az azelőtti napon vett), felteszem, és egy kis szájfénnyel ki is emelem az arcom. Most nem készültem annyira, csak szájfény volt rajtam, a szempillától kicsit... Egoista, önimádó, hat kg-os sminket hordó lánynak néztek volna, szépen kifejezve. Belemosolyogtam a tükörbe, és a tesóm szobájának az ajtaja elé álltam. Bekopogtam, mire kilépett. Mindig is a lányok kedvence volt (mert fiú testvérem van), de nem tudom miért. Mindig bezselézi a haját, csak attól néz ki valahogy, meg a drága, menő cuccaitól. Viszont, ha bármelyik csaj meglátná az én szemszögemben (reggel), akkor sikítva futnának haza. Nem az "I ♥ KARL" tábláikért, hanem az ágy alá, mert ijesztően néz ki egy alvás után. Szóval ez a titka, hogy jó tanuló! Sosem alszik el órán (akárcsak én), így tud figyelni, és megtanulja az órai anyagot. Jó, majd ha lesznek Jade Thirlwall rajongók, akkor én se fogok aludni tanítás közben, mert akkor a hajam egy szénaboglyára hasonlít. Karl kilépett a szobájából, és sapkát húzott a fejére.
- Hülye vagy, testvérkém? Nincs olyan hideg, hogy sapka kéne.- röhögtem ki a bátyám.
- Elfogyott a hajzselé, oké?- nézett rám dühösen, miközben még mindig mosolyogva figyeltem.
Egy mozdulattal letéptem a sapit a fejéről, ami így még rosszabbul nézett ki. Nevetve elfutottam vele, ő meg káromkodva futott utánam. Anya mögé bújtam, a darabot pedig jó magasba emeltem. Tudom, hogy Karl nagyobb nálam (mármint cm-ben mérve, de korban is), de azt hittem nem kapja el, ha ide-oda lóbálom. Apával mindig is jó kapcsolatot tartottunk, megvédett akkor, ha a testvérem bántott, és viccelődve álltunk bosszút Karl-on. Most is így volt, egy hajítással apának dobtam a sapkát, aki elkapta és a magasba elmelte. Ő nagyobb a tesómnál, így az nem tudta elkapni.
- Ne legyetek már szemetek! Legalább ma ne! Gyakorolnom kell a műsorom.- Karl is indul az X-factorban, de ő is tudja, hogy semmi esélye sincs, mert csak hülyéskedni fog. Jó hangja van, és ügyesen gitározik, így ha kicsit komolyabban venné, lehetne második is. Az első én leszek.
Halvány mosollyal legyintettem apunak, aki odadobta fiának. Karl forgatva a szemét ment a szobájába a gitárjáért.
Anya adott nekem egy gyors reggelit, majd miután megettem az utolsó falatot is, indultam a táskámért. Kivettem belőle a telefonom, amin MickeyMouse-os tok volt, és neten keresztül fölléptem az X-factor oldalára.
- Hamarosan én leszek itt...- motyogtam, miközben az oldalt néztem.
Kinyitottam a hűtőt, amiben egy kóla hidegedett. Belepakoltam a táskámba és mentem ki a kocsihoz. Apa ajtót nyitott nekem, én meg beszálltam. Mellettem sapkás fiútestvérem ült, aki a gitárját hangolta. Ezt mindig utálom, mert a hangolás ugye az, hogy a gitárnak rossz hangja van és akkor be kell hangolni. Nos, azért utálom a gitár hangjának beállítását, mert akkor szörnyű hangja van. Elindultunk a helyszín felé. Már alig várom a szereplést!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kiléptem a nagyon nagy tömegbe. Volt náluk egy cédula, amin számok voltak. Ezzel különbözetik meg a versenyzőket. Karl a gitártokot a hátára vette, és mellém állt.
- Nos tesó... Törjünk a tömegbe.- nézett rám, majd elkezdett menni.
Utána futottam, és a kezemmel törtem magamnak utat. Sajnos elveszítettem a bátyám, így nem tudtam merre menjek. Csak ész nélkül mentem, mikor egy szőke lányba ütköztem.
- Bocsi! Nincs baj?- aggodalmaskodtam. Nem tehetek bajt egy verseny előtt valakivel! Még a végén kitiltanak...
- Semmi baj, az én hibám.- intett kedvesen.
Ekkor megláttam a csaj háta mögött a tesóm, és futottam Karl után. Ő épp egy asztalnál állt, én meg mögé férkőztem. Már volt nála ragadós papírka, gondolom azért maradt a lánynál, mert kicsit meg szerette volna hódítani. Még a végén feltartja a sort, így ellöktem a helyéről és bemutatkoztam a lánynak. Sok-sok dolgot kérdezett, végül adott egy cédulát, amin hat szám volt. Elküldtek egy helyre, ahol lefényképeztek mindenkit. Oda kellett állni és a cédulát magad elé tartani. Csííz, majd mentem egy backstage helyre. Fölragasztottam a pólómra a cédulát, közben a bátyámat kerestem. Végül egy szőke csajszi mellett találtam.
- Segítenél próbálni?- üvöltöttem a tesómra. A lány forgatva a szemét elment, én meg kérdőn néztem Karl-ra.
- Igen, de ez mire volt jó?- ült le szomorúan, majd fölnyitotta a gitárjának a tokját.
Megvontam a vállam, mire a kezembe nyomott két lapot. A dalom szövege volt rajta. Karl elszámolt háromig, majd elkezdett gitározni. Hangommal követtem, amit bár titkol, de tudom, hogy imád. Mikor kicsik voltunk, madzagot kötöttünk a szék lábához és a másik szék támlájához, majd én énekeltem ő meg pengette a "húrokat". Mikor úgy 13 éves lett, kapott egy gitárt, így ahhoz kellett énekelnem tovább. Mindig kreatívak voltunk, mert imádtunk zenélni, és valahogy kellettek nekünk hangszerek. Most már nem így vagyunk, ha be mernék lépni a szobájába és énekelni, mondva: "Te meg zenélj a dalhoz!", akkor körübelül hozzám vágná a gitárt, valami jó kis hozzászólással. Csak mostanában gitároz nekem a gyakorlás miatt.
Anya meg apa izgultak mikor minket szólítottak (ugyanis a backstage-ben ott voltak velünk), vagyis engem. Egyedül fölindultam a színpadra, kaptam egy dolgozótól mikrofont, majd a piros, nagy X-re álltam. A zsűrik közül Simon-t ismertem meg, mivel tavaly is próbálkoztam. A többi zsűrit már leváltották. Mikor épp ez a gondolat keringett a fejemben, megkérdezték a nevem.
- Jade Thirlwall vagyok.- húztam ki magam büszkén.
Beszélgettünk, aztán indult a Beatles számom. Tavaly kirúgtak, mert túl fiatal voltam és féltem is. Most óriási önbizalommal kezdtem énekelni a dalom, amit a zsűrik bíztató pillantással díjaztak. Végig egy pontot néztem, ami a zsűrik arca volt. Kezemben szorongattam a mikrofont, mert a hajamat csak nem kezdhettem el ide-oda tenni. Ha zavarban vagyok ezt teszem. A szám végén úgy éreztem egy levegővel énekeltem az egészet, pedig nem így volt. Sóhajtottam egy nagyot, majd meghajoltam. A közönség tapsolt, a zsűri is. Mind az mondták jó vagyok, és hallottak már rólam. Simon emlékezett rám, pedig már kezdtem elfelejteni az egész történetet. Életem egyik legrosszabb pillanata volt...
Jött a végső választás. Dönteni kellett a zsűrinek, hogy igen vagy nem. És.. ÚRISTEN!!!! Bent vagyok, bent! Minden szombato ezen a színpadon fogok énekelni! Kicsordultak a könnyeim, megköszöntem a választást és lefutottam a színpadról a családomhoz. Anya szorosan magához ölelt, Karl pedig elismerően bólintott. Adtam neki egy pacsit, majd aput is megölelgettem. Elővettem a táskámból a kólám, megittam azt a picit ami még az alján volt, majd fél óra múlva a színpadra löktem Karl-t, mert szólították. A gitárt rutinosan tartotta a kezében, lemosolygott a közönségben tapsoló lányokra.
-(Úristen..)- gondoltam magamban, majd az arcom a tenyerembe temettem.
Karl elég ügyesen zenélt, majd a végső döntésre került a sor. Szegény... Nem jutott be. Mondta, hogy ez hülyeség, de tudom, hogy belül nagyon fáj neki. Ehhez képest nevetve jött le a színpadról, mert egy csaj elkezdte neki üvölteni a nevét.
Nyújtottam a kezem, a bátyám belepacsizott. Mikor mindenkit meghallgattak, fölhívták a bejutottakat a színpadra. A sor szélére álltam, pont az a szőke lány mellé, akinek kint ütköztem.
- Szia, Jade! Veled ütköztem ma.- mosolygott rám kedvesen, én meg rögtön felismertem.
- Szia! Gratulálok, tényleg ügyes vagy.- bólogattam neki elismerésem jeléül. Beszéltünk pár szót, majd a bemondó bemutatott minket.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Vigyorogva ugrottam be a szobámba, ahogy hazaértünk. A tükröm elé álltam, és tapsolva ugráltam. Lefeküdtem az ágyamra és figyeltem a plafont.
-(Ügyes vagy Jade! Másodszorra sikerült!)- gondoltam magamban.
Este lefeküdtem és mosolyogva dúdoltam a dalom.
♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
*Leigh-Anne*
Reggel én keltem először, mert este eléggé izgultam a műsor miatt. Anya és apa, meg a két testvérem is aludtak. Nagy kiáltással ébresztettem őket.
- Nem lehetne még aludni?- jött ki a szobájából álmosan Sarah.
- Nem, mivel ma megyek az X-factorba! Sztár leszek...- bólogattam sóhajtva, majd bementem a szobámba öltözni.
Utána kisminkeltem magam és lementem a konyhába. Senki sem ült le reggelihez, ezek szerint vissszaaludtak. Megvontam a vállam és levettem a polcról egy tányért. A piritóba tettem egy szelet kenyeret és miután az elkészült, kentem rá vajat. Egy pohárba öntöttem narancslét és a tányérom mellé helyeztem az asztalon. Kivettem a tálból egy almát és a pohár mellé tettem. El is kezdtem reggelizni, mikor a szüleim és testvéreim levánszorogtak a lépcsőn. Mosolyogva intettem nekik és tovább ettem a piritósom.
- Hú, valaki de önálló lett.- mosolygott halványan anya, majd elkezdte csinálni a család többi tagjának a reggelit.
Utána kivittem a mosogatóhoz a koszos evőeszközöket és elkezdtem súrólni őket a mosogatószeres szivaccsal. Mikor már teljesen habos volt leöblítettem és elkezdtem készülődni. A táskámba dobtam a fontos cuccaim és kimentem a kocsihoz. Beszálltam és elindultunk.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mikor kiléptem egy óriási nagy tömeg fogadott. Tátottam a szám, mert ilyen sok lánnyal és fiúval egyszerre még nem találkoztam. Anyu mellém lépett és a fülembe súgta.
- A backstage-ben várlak!-ezzel az ellenkező irányba kezdett el sétálni.
A testvéreim is sok szerencsét kívántak és követték anyukánk. Apa megpuszilt és eltűnt. Ott álltam, lóbáltam a karom és nem tudtam mit tegyek. Nekidőltem a kocsinak, ami szerencsémre nem riasztott be. Így álltam pár percig, majd elindultam oda, ahova minden ember tartott.
Egy asztal volt a végállomás, ott megálltam és tudakoltam mit kell tennem. Elmondták, hogy most kikérdeznek egy kicsit, a nevem, lakcímem stb., és kapok egy cetlit amin hat számjegy van. Így is lett, kaptam ragadós hátuljú papírt és mentem az emberhez, aki sorszámmal fotózta a versenyzőket. Magam elé tartottam és mosolyogtam egy kicsit. Nem lehet idétlenül vigyorogni, ha egy olyan műsorba készülsz, ahol több millió ember néz élőben, miközben énekelsz. A backstage-ben családom kezdtem el keresni. Végül megláttam a húgom rózsaszín tincsekkel díszített haját (egy buliba csinálta meg) és odafutottam. A bemondó azt mondta, hogy sorszám szerint hívják az énekeseket.
Körübelül majdnem egy óra telt el, mire a sorszámom mondták. Remegő kézzel indultam a lépcsőhöz, ami segített abban, hogy a színpadra jussak. Ott egy srác a kezembe nyomott egy mikrofont, én meg lassan fölléptem a közönség elé. Megtapsoltak a zsűri meg mosolyával köszöntött. Intettem és bemutatkoztam. Ők is csomó, de csomó dolgot kérdeztek tőlem. Végül válaszoltam a "Mit fogsz énekelni?" kérdésre és elindult a dal. Elég gyors volt, nem szerettem volna egy lassú, elcsépelt számmal a közönség szívébe kerülni. Ide-oda mentem a színpadon, mint ha rutinos előadó lennék. Akkor már nem féltem, mosolyogva szinte táncoltam, teljesen elkaptam a lendületet. Az előadás végén megpördültem és a közönségbe integettem. Sokan imádtak, mert állva tapsoltak és nagyon hangosan sikítoztak. Aztán elmondták a zsűrik a jó véleményeiket és jött a döntés. Teljes erőmmel szorítottam a mikrofont. Ha nem fogtam volna ilyen szorosan, leejtettem volna, ami nagyon ciki dolog. ÉS IGEN!!! BEJUTOTTAM!!! Ugráltam és a könnycseppeim gyorsan gördültek le az arcomon.
- Köszönöm, köszönöm!- bömböltem és lefutottam az állványról.
Lent apu nyakába ugrottam, anya puszilgatott, a húgaim meg mosolyogva örvendeztek. Vigyorogva indultunk haza.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Otthon vacsira a kedvencem le
tt volna, de nem volt hozzá tojás. Fölvetettem az ötletet, hogy elmegyek a boltba. Anyu a kezembe nyomott pár fontot és felvettem a cipőm, majd indultam. Az utcán mosolyogva ugráltam, mikor valaki megbökte a vállam. Egy szőke hajú kislány volt az, a kezében egy papír volt. Mögötte gondolom a barátnője ácsorgott, az egy vörös hajú, zöld szemű aranyos kislány állt. Hat évesnek néztem volna őket, de nem voltam biztos.
- Bocsi, nem zavarunk?- mosolyodtak el bájosan.
- Hát a bolt fele tartottam, de mondjátok.- vontam meg a vállam.
Vigyorogva összenéztek, majd folytatta a kis vörös.
- Láttunk a TV-ben! Ügyes vagy! Kaphatok aláírást tőled?- nézett rám azokkal az elbűvölő szemeivel.
- Persze.- ezzel a kezembe adták a rózsaszín filcüket, én meg a papír hátoldalára firkantottam a nevem. Megfordítottam, puszta kíváncsiságból, és egy cuki rajz volt rajta. A két lány, meg én. Mosolygós képünk volt, pár szál hajunk. Tipikus kisgyerek rajz.
- De szép!- Közben a képet kémleltem. Elővettem a telefonom és lefotóztam.
 |
| Olyan cuki ez a rajz! |
Visszaadtam nekik és aranyos köszönésük egy "sziasztok"-kal viszonoztam. Bementem a boltba, vettem egy doboz tojást és haza mentem. Otthon anyu elkezdte a vacsorát, én meg még mindig örültem, hogy vannak rajongóim.
♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
*Jesy*
Reggel a telefonom elkezdett ébreszteni. Egyre hangosabban üvöltött belőle a zene és nem tudtam visszaaludni. Fölültem az ágyban és kinyomtam az ébresztőm. Visszafeküdtem és már majdnem visszaaludtam volna, mikor anya berontott.
- Jesy! Csak miattad kell ilyen korán kelni, két húgod van és egy bátyád, ők is miattad kelnek ilyenkor!- kezdett velem kiabálni.
- Nem baj... Aludni akarok...- motyogtam, nem is figyelve anyu szavaira.
Szinte tudtam, hogy engem figyel amíg nem kelek föl, így lassan, de kikászálódtam az ágyból. Kinyitottam a szekrényem, közben anya elment. Kivettem pár ruhát, fölvettem őket és indultam a sminkasztalomhoz, hogy kisminkeljem magam. Begöndörítettem a hajam és fölálltam. Végignéztem magamon, majd elégedetten mentem a konyhába. Kint volt egy kis rántotta meg narancslé amit anya nekem tett ki. Fogtam egy villát és elfogyasztottam a reggelim, majd fogtam a táskám és telepakoltam a lényeges cuccaimmal. Innivaló, pénz, egy kék toll stb... Végül a kezemre húztam a kabala-karkötőm. Lila és van rajta egy masni. Nekem nagyon tetszik, a legjobb barátnőm csinálta, bár mostanában eléggé elszállt magától. Szóval az a karkötő története, hogy épp szülinapom volt. Aznap azt hittem már nem kapok ajándékot, de mikor délután hazamentem anyu, apa, a testvéreim és a legjobb barátnőm vártak otthon. Nem kaptam olyan ajándékot, amire vissza tudnék emlékezni, de ez a kabala a szívembe vésődött. Minden sokkal jobban sikerült akkor, ha rajtam volt. Most is megigazítottam a kezemen és indultam az autóhoz. Beszálltam hátra és unatkoztam. Nem tudtam semmit csinálni, a dalom már kívülről fújom...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mikor kiszálltam a kocsiból, egy nagy tömeg fogadott.
-(Wow)- gondoltam.
Elismerően bólintottam, majd fogtam a táskám és izgatottan futottam az emberek közé. Mindenki egy asztal felé futott. Én is odamentem és megkérdeztem egy lányt, hogy mit kell tenni.
- Csupán annyi, hogy kérsz egy papírt amin hat szám van. Ezzel azonosítanak.- válaszolt a versenytársam.
Kértem egyet. Ki kellett tölteni egy lapot és beadtam. Kaptam egy X-factoros sorszámot és mentem oda ahova küldtek. Egy ember fogta a kameráját és fotózta a versenyzőket a számukkal egy fehér fal előtt. Miután elkészült a kép megmutatták nekünk, hogy kell fölragasztani a pólónkra. Föltettem és indultam a backstage-be. Ott anya, apa és a tesóim vártak. Egy bemondós nő fölment a színpadra és konferált. Egy sorszámot mondanak majd, és aki a sajátját hallja az fölmegy énekelni. Kb. egy óra is eltelhetett, mikor a hat számom mondták. A húgom kezébe nyomtak a mobilom, amit eddig a kezemben tartottam. Fölmentem a lépcsőn és egy színpadra léptem. Előtte adtak nekem egy mikrofont is.
- Hello!- mosolyogtam.
- Szia!- köszönt vissza minden zsűri.
Kicsit féltem, mert ilyen sok ember előtt még életemben nem énekeltem. Zavarban voltam és ez látszott is rajtam.
- Mi a neved?- kérdezték.
- Jesy Nelson.- adtam meg a választ. Sokat kérdeztek tőlem én meg próbáltam értelmesen válaszolni.
Végül elindult a zeném én meg elkezdtem énekelni. Féltem, hogy elrontok pár részt, vagy nem fogok emlékezni, de nem így volt. Vidáman énekeltem, átvettem a dal mondandóját. A szám végén meghajoltam és vártam, hogy vége legyen a nagy tapsviharnak. Kínosan vakartam a fejem, a zsűrik meg elkezdtek pontozni. Végül a végső döntésnél eldöntötték, hogy bekerülök-e.
- Igen.- kezdte az első.
Végül ez lett: igen, igen..... IGEN!! Úristen! Örömömben ugráltam, a könnyem is éreztem az arcomon. Köszönésekkel halmoztam el a zsűriket, majd lefutottam a backstage-be. Anya nagyon szorosan megölelt. Közben a sminkemet is lemosta a sok könnycseppem, de nem érdekelt. Bekerülök a versenybe! Ilyen jó lennék? Nem tudom, de nem is érdekel. Bent vagyok és nem szedhetnek ki könnyen. Ha Jesy Nelson versenyben van, akkor nem mehet el díj nélkül.
Kimentünk a kocsihoz, beszálltam és még mindig hadarva meséltem a sztorit. Küldtem SMS-t a legjobb barátnőmnek és indultunk haza.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Otthon ettem vacsit és bepattantam az ágyamba. Alig várom a jövő szombatot! Annyira jó lesz!
Fejezet Vége
